2019-es év előrejelzése: Kiteljesedés és Alkotás

2019-es év előrejelzése: Kiteljesedés és Alkotás

2019 A 3-AS SZÁM JEGYÉBEN FOGAN MEG ÉS INDUL EL. JUPITERI SZÁM, ÍGY HANGSÚLYOS A BŐSÉG, A NÖVEKEDÉS A SZÁM ISMERETÉBEN. A TAROTBAN A CSÁSZÁRNŐ ALÁ TARTOZIK, AMI SZINTÉN EZT AZ ANALÓGIÁT HORDOZZA: BŐSÉG, NÖVEKEDÉS, KITELJESEDÉS, ALKOTÁS.
A hármas évében így beteljesedhet az, amit az egyes és a kettes évében megalapoztunk. Egy kis kitekintés arra, hogy hogy is keletkezik a 3-as szám: az 1 a teremtés maga, a kiáradás, a VAGYOK életérzés. A 2 már a dualitás. A VAGYOK megtalálta a párját. Ebből lesz a 3, a kettő násza eredményeképpen. Így valóban érthető és igaz a beteljesedés, hiszen a kettőből érkezik a harmadik. A gyarapodás a megszületés ilyen értelemben véve valós.

Szakmailag: Az elvetett magok kikelnek, szárba szökkennek, és lehetőségünk lesz látni, hogy a terveink megvalósulnak, anyagi, erkölcsi sikert hozva.

Ne feledjük azért, hogy a hármas a kereskedők és hírnökök Istenének is a száma, aki hozza-viszi az információt, nyughatatlan, és teljes mértékben szabad. Arra utal ez a tény, hogy erőfeszítéseink bár meghozzák a jutalmukat, és a magok szárba szökkennek, ettől még nem hagyhatjuk őket magukra, azaz nem dőlhetünk hátra várva a sült galambot. Az összpontosítás, a következetesség most nagyon fontos.

A hármas szétszór, minden érdekli, mindenbe belekap, ezt a sokféleséget meg kell zabolázni ahhoz, hogy a bőséget, a nyereséget megtarthassuk magunk számára.

Külön tanács, hogy a hármas évében nem kell teljesen egyedül dolgoznunk, kellenek segítők, támaszok, akik ott vannak, amikor elfáradnánk, vagy épp feladnánk, vagy teljesen újba kezdenénk. A 3-as évében akkor leszünk sikeresek, amikor kordában tartjuk, a mindent egyszerre akarok életérzést, és nem engedjük szétfolyni az energiáinkat. Ehhez szükséges olyan ember mellénk, akihez fordulhatunk, ha vissza kell terelnie minket a helyes irányba.

Magánélet, szórakozás: kellemes év a 3-as éve, ha a baráti, társulási szempontokat nézzük. Vidám, könnyed kapcsolódásaink lehetnek. A kulcsszó a kommunikáció. Most igényt tartunk arra, hogy történjenek velünk az események, és ezért mi is szívesebben kapcsolódunk másokhoz, és kapcsolódunk bele a társasági életbe. Új ismeretségek szövődhetnek, amelyekben jól érezzük magunkat. Nem feltétlen tartós ismeretségek ezek, ám örömet okoznak, és valamilyen tanítást hoznak magukkal.

Tanulás: az év kedvez a tanulásnak. Az információ könnyebben áramlik, és lendületesebben, szorgalmasabban tanulunk. Az árnyoldal itt is a sokféle érdeklődés, de alapvetően kedvez minden új ismeretszerzésnek, és támogat az év abban, hogy fejlődjünk, bármilyen szinten is legyünk éppen.

Összességében kellemes évre számíthatunk, ha kihasználjuk a könnyed és segítő merkúri és jupiteri energiákat, akkor 2019 év végére látványos sikereket könyvelhetünk el magunk számára.

Közzétéve: Tarot

Szeretnél személyre szabott jóslásokat kapni ingyen?
A gombra kattintva feliratkozhatsz
Comments are closed.
X