November 11. hétfő – Ne csak várd, vedd észre a csodát

 

Jó nagy lendülettel indul november második hete. Kezdődik egy Hold-Uránusz együttállással november 11-én hajnali 4 órakor a Kos csillagaiban.

Ez szellemi felfrissülést hozhat, nem utolsó sorban üzeneteket, sugallatokat, megérzéseket álom formájában.

Érdemes mindenképpen tisztán lefeküdni vasárnap este 10 körül, nem terhelt gyomorral, tiszta fejjel, lehetőleg úgy, hogy nem drámai híreket vagy agresszív filmet néztünk közvetlen lefekvés előtt a TV-ben. Akár egy kérést, kérdést is kiküldhetünk az univerzumnak egy tömör, jelen idejű, pozitív hangvételű mondatban, ha éppen valamire választ várunk. És figyeljük álmunkat. Lehetőleg legyen papír-toll is az ágy mellett, hogy le tudjuk írni ha netán felébrednénk álmunkból. Üzenet érkezhet arról, merre tovább. A szellemi vezérlet mindenképp megnyilvánul valamilyen formában, amiben egy új irány körvonalazódhat, mert a Kosban és Uránuszban is van kitörés, új felé való elindulás.

Napnyugta után nemsokkal pedig végre találkozik a Mérleg csillagkép közepén, az ekliptikán, a már egy ideje egymás felé közeledő Merkúr és Nap. Ez a nap ezáltal a teljes harmónia, egyensúly napja.

A múlt és jövő, ég és föld találkozik ebben a táncban. A halandó és az örök rész. Ez a jelen pillanatának napja. A halhatatlan, örökké való ma súg. Nemcsak reggel a Hold-Uránusz találkozó során, a Nap-Merkúr együttállásban is benne van ez. Hiszen a hétköznapi kommunikáció bolygója, Merkúr a halhatatlanból, a mélységből, belülről érkezik a felszínre, hogy átadja a Napnak, neked az üzenetet, hogy igenis a halhatatlanon van a hangsúly, az vezet ki a szorongásból, félelmekből, fájdalmakból, mert ha a lélek egész-séges, egység-es, akkor gyógyulsz meg, akkor lesz minden a helyén, egyensúlyban. Rá érdemes hallgatni, ő mindig súg, mindig terel, akkor leszel igazán boldog, akkor jársz valódi utadon, ha őt követed, nem az egot, vagy a külvilágot, a környzetedben élőket, a csajokat, a pasidat, a haverokat. Mindenki a maga útját járja, de az az övé. Neked a sajátodat kell járni, akkor leszel boldog, jóban, egyensúlyban magaddal.

Ma megtapasztalhatod egyszerre mindkét részedet, megértheted, hogy valóban így működik minden. Jó nap arra, hogy átgondold, miért is vagy olyan helyzetben amiben. Főleg ha betegséged van, nem megfelelő az anyagi helyzeted, nincs párod, vagy benne vagy egy már nem élő kapcsolatban, nincs munkád, vagy beleragadtál egybe de már csak nyűg. Ma megértést kaphatsz mindenre. Özönlenek a jelek, a súgások, az intuíciók. Mars közben az Angyalban, nagy a segítség minden oldalról. Kérdezz, keresd a válaszokat, majd figyeld a jeleket.

Természetesen meg kell tudni hallani, szembe kell merni nézni velük, mert mindez a skorpió jelében történik. Nagy titkokra derülhet fény. Rájöhetsz mit rejtegetsz, mi lehet oka valódi helyzetednek. Rájöhetsz, mennyire az ego vagy az isteni dönt életedben. Ha rájöttél, már könnyű lesz a változás. De kell a szembesülés. Erre jó ez a nap.

Csodálatos támogatást kapunk erre az égiektől. De rajtad múlik mit hasznosítasz belőle.

Tóth Gabriella Csillagtenger

X