Sors és a Karma

(Részlet ‘Az Iránytű az Asztrológiai Önismerethez’ c. könyvből)

“A karma szó jelentése ‘tett’, ‘cselekedet’, véleményem alapján azonban érdemes jelentősen árnyalni és kifejteni a Karma felépítését, működési elveit. Nagyon elterjedt hiedelem, hogy a karma azt jelenti, hogy valaki ‘rosszat’ tesz. Nos, a karma nem csak az, ha valaki olyat cselekszik, ami nem egyezik világi, vagy erkölcsi törvényekkel. Maga a ‘TETT’ egyenlő a karmával, ugyanis bármilyen cselekedethez megnyilvánult világ szükséges, ezáltal kettősségek, sokaság is a képbe kerül. Van a cselekvő és a cselekvés tárgya, vagy aki mindezt fogadja, tehát minden esetben elmondható, hogy a tökéletes Egység nincs jelen. Bármilyen cselekvés karmát generál, hiszen a cselekvés felülete, a megnyilvánult világ is már karma következményeképpen van ott érzékelésünkben, amiatt születtünk meg a fizikai síkra.

Minden jelentős vallásban, szellemi hagyományban a megnyilvánult világban történő létezéshez, aktivitáshoz természetszerűleg hozzákapcsolódik a bűn, a nem-valóság koncepciója is. Az összes önmagát megvalósított tanító arról beszél, hogy jó-jó, rendben van, hogy itt létezel a fizikai testedben, de ideje lenne felébredni a duális tévelygésből, és visszatalálni eredendő őshazádba, az Egység birodalmába, mely túl van a dialektika törvényein. Már maga a létezésünk tehát a karmának köszönhető, és karmát is generálunk minden pillanatban. Egy szintig szokás megkülönböztetni ‘jó’ és ‘rossz’ karmát, ‘jó’ és ‘rossz’ cselekedetet, de a szellemi úton elérkezik a pont ahol ezek a terminusok megszűnnek, és összeolvadnak, összemosódnak. Maga a meditáció is cselekedet. Az imádság is. A ‘jótékony’ cselekedet is cselekedet, tehát karmát, kötést, köteléket generál a megnyilvánult világhoz, ezáltal a kötöttségekhez, a nem-felszabadult állapothoz. Az összes nagy vallásalapító és tanító életében, legendájában ott van egy pont a történetben, ahol szembenéztek az Ördöggel, megküzdöttek vele, és úgy nyertek, hogy veszítettek, átengedték magukon, és ezáltal elfogadva őt, felszabadultak uralma alól. Más szóval, felülemelkedtek a Kettősségeken, ‘jón’ és ‘rosszon’. Rájöttek, hogy a világban nincs szükség különbségtételre, és hogy néha a ‘jó’ cselekedet a leginkább káros, és a ‘rossz’ cselekedet a legjobban építő az adott pillanatban. Mindehhez természetesen megfelelő érettségi szint szükségeltetik, ahol az ember már belát az ok-okozati viszonyok mögé is; ennek elérése előtt, elegendő a számunkra az, hogy mindig, folyamatosan karmikus energiákat generálunk. Ennek megértésére, belátására, elfogadására azért van szükség, hogy levegyünk egy hatalmas terhet a vállunkról: hogy megpróbáljunk ‘jók’ lenni. Azért van erre szükség, mert ahol a ‘jó’ felé haladunk, ott annál nagyobb erővel fog megjelenni ellentétpárja is, így a karma alóli felszabadulás nem a cselekedeten, gondolkodásmódon múlik, hanem a teljes rendszer átlátásán.

Minden ami megjelenik a külvilágunkban, azért van ott, mert van elakadt energia a tudatalattinkban. Ha ez az ősidők hajnalán miképpen kezdődött, valószínűleg olyan kérdés, amire nincs válasz az elme szintjén. Elég annyi számunkra, hogy volt egy Eredendő Bűn, a Paradicsomi Kiűzetés, a Teremtés, és ott találtuk magunkat fizikai testben. Mivel az egy zárt, szűk létezési forma, valamilyen mértékben ellentétes az univerzum alaptermészetével, mely korlátlan energia, Szeretet és Tudatosság. Testünkben ott lobog a tudatunk, ami halványan érzékeli azt, hogy más az ú valódi énje, így kialakul egy hasadás, valahányszor egy esemény, benyomás emlékezteti, hogy nem ebben a határtalan és egységes állapotban van.

Mindez lehet az éhség élménye, egy hangos szó, mely túl éles, egy viszonzatlan szerelem, nem megkapott ajándéktárgy. Meglehetősen széles azon lehetőségek és szituációk skálája, melyek arra emlékeztetnek, hogy a nem-Egység állapotában létezünk, fizikai testben. Sőt, ha reálisak akarunk lenni és őszinték, túlnyomó többségben inkább ilyen élményeink vannak. Minél erősebb ennek intenzitása, annál több energia akad el bennünk, mert a tudatunkban egy törés jön létre, és bizonyos mennyiségű energia lesüllyed a tudatalattiba. Mivel “minden, ami megjelenik a külvilágban, a tudatalattink egyenes, mechanikus kivetülése”, elmondható, hogy amíg van a tudatalattinkban elakadt energia, addig van kivetülése, a külvilág, és amíg van külvilág, addig van elakadt energia is, mely lesüllyed a tudatalattinkba.

Láthatjuk, egyfajta ördögi kör ez, keleten úgy hívják SZÁMSZÁRÁ: a megnyilvánult létezés állandó kavargása, körforgása. Az összes vallás, szellemi hagyomány célja a belőle való kiemelkedés, felszabadulás; modernebb terminológiával úgy is mondhatnánk, a cél a tudatalattink teljes, maradéktalan kipucolása. Minél több mindent rezegtetünk, dolgozunk ki a tudatalattinkból a megfelelő módszerek segítségével, annál letisztultabb, békésebb, harmonikusabb lesz a körülöttünk lévő valóság, a külvilágunk is.

A mai, nyugati világban ennek egyik fő módja a pszichoanalízis volt a huszadik század eleje óta, ahol a páciens lágyan, fokozatosan engedte be terapeutáját lelke mélyébe. Mivel a lélek olyan, mint bizonyos virágok, minél jobban feszegetik, annál jobban bezár, így a terapeutának fel kellett vennie páciense haladási ritmusát, és esetleg szakmai fortélyokkal, trükkökkel és cselekkel volt képes gyorsítani valamennyit az ő haladási sebességén.

A hetvenes évektől egyre elterjedtebbé kezdtek válni a keleti meditációs és jóga-módszerek, kifejlődtek terápiás csoportok, irányzatok is. Ezek már nagy előrelépésnek tekinthetőek az elegáns, udvarias, európai gyökerű analízishez képest. Igen ám, de a tudatalatti nevéből adódóan olyan valami, amire nem vagyunk tudatosak, lényünk kognitív részeivel nem vagyunk képesek kapcsolatba lépni vele. Néhány esetben lehet hipnotikus módszerekhez folyamodni, vagy álomfejtést alkalmazni, de ezek mindig homályosak, valamint nem adnak túl konkrét és bőséges információt. Hogyan is tehetnék? A tudatos elmével megpróbálni fülön csípni a tudatalattit, olyan mintha egy rendőr esetek után nyomozna, amiket ő követett el, szolgálati idején kívül.

Ebben nyújt hatalmas segítséget számunkra az Asztrológia. Jómagam a születési képletre nagyon gyakran hivatkozom úgy, hogy a ‘tudatalatti röntgenfelvétele’. Fantasztikus segítség, értő szemek előtt olyan, mint amikor a röntgenorvos nézi a felvételt a fény felé fordítva, vagy a labormunkatárs a vérkép analízisét. Minden benne van. Számos ember mondta már, hogy az elemzésével meg tudott volna spórolni évtizedes kavargást a belső munka útvesztőiben, ha 15-20 évvel hamarabb került volna sor rá. A képlet ugyanis az alapvető, strukturális kötéspontokat tárja fel, az okokat és okozatokat, a miérteket és a hogyanokat, teljes mértékben tárgyilagosan és elfogulatlanul. Mint ahogy a röntgenorvos is. Lehet, hogy a páciens a bokáját fájlalja, közben a röntgenképen tisztán látszik, hogy a térd alatt van egy repedés, négy milliméter hosszú, huszonöt fokos dőlésszögű, és az sugárzik le a bokához, mely különben teljesen érintetlen. Megvan a probléma, meg tud lenni a gyógymód is tehát.

Ily módon nemcsak az ebből az életből hozott megélések látszódnak egy születési képletben, hanem az előző életes tapasztalások, karmikus minták és motívumok is. Ezek megfelelő feltérképezésével és ismeretével vissza tudunk nyúlni a problémák gyökeréig, túl a születésen is, ahol máskülönben nagyon sok dolognak megoldatlanul nyoma vész. Számos embertől érkezik visszajelzés arról, hogy az illető részt vett családállításon, már jóban van a szüleivel, rendszeresen meditál, járt pszichológushoz is évekig, akivel feltárták egész eddigi életét, mégsem történt átütően jelentőségteljes változás, átalakulás az életében. Nos, ennek legtöbbször az az oka, hogy nagyon kevés módszer képes feltérképezni a karmát és az előző életeket, és ugyanilyen kevés tud hatékonyan dolgozni rajta.

A karmikus motívumok feltárásának megértéséhez elengedhetetlen, hogy tudjuk, hogy a karma, a tudatalattiban lévő minták alaptermészete az ismétlődés. Amennyiben három tényező jelen van egy eseményben, problémában, szituációban, akkor tudhatjuk, hogy karmikus, tudatalatti minta az, amivel szemben állunk:
– ismétlődő
– romboló
– minket irányító

Ha ezek egyszerre vannak jelen, akkor felesleges a külvilágban megoldásokat keresnünk, kompromisszumokkal foglalatoskodnunk; célunk az kell, hogy legyen, amennyiben azt akarjuk, hogy ne térjen vissza az adott szituáció, személy, esemény, hogy feltérképezzük a mintát, és a megfelelő módszerekkel kioldjuk. Amennyiben ezt megtesszük, és a blokk, a benne tárolt információval együtt kiürül megfelelően, akkor már nem fog, nem tud megjelenni többé a valóságunkban.

Aki még komolyabban akarja venni az önmunkát, annak egyenesen keresnie-kutatnia kell ezeket az ismétlődéseket. Ez nagyon fontos. Tekintsünk egy ilyen karmikus eseményt, mintát egy gyöngynek. Van egy eseményünk, van egy gyöngyünk. Találunk a múltunkból egy ugyanilyen eseményt, akkor már két gyöngyünk van. Idővel, különösen ha előző életeinkbe is vissza tudunk tekinteni, annyi gyöngyünk lesz, ugyanolyan mintájú eseményünk, hogy egymás mellé téve őket, szabályos ‘gyöngysort’ kapunk. Látjuk majd, hogy ugyanolyan lefolyással teljesen megegyező szituációk ismétlődnek.

És itt jön a trükk: fordítsuk be ezt a ‘gyöngysort’ virtuálisan vízszintesből merőlegesre; azt fogjuk látni, hogy ismét csak egy gyöngy van, nem pedig egy sor. Mindegyik alkotóeleme teljesen ugyanaz! Fontos a tudatunk számára, és motiváltságunk érdekében, hogy megtegyük ezeket a lépéseket, mert így rájövünk, hogy nem az összes szituációt kell kioldanunk, meggyógyítanunk, hanem ‘A’ szituációt. Azzal, hogy tudatunkkal végig tudjuk pásztázni őket, már meg is van a tapasztalási-faktor, ami miatt meg kellett élnünk mindazt, és rájövünk, hogy ez egy archetípus. Archetipikus a szereplőgárda benne, az érzelmek; minden. Jogosítványt sem a világ összes autójára váltunk ki egyesével, hanem kategóriára. Egy autót vezetve, kis túlzással az összeset tudjuk, persze, a tudatunknak kell az, hogy néhány másikat is használjunk párszor, hogy elhiggyük ezt tényként. Amint pár fajta autót vezettünk a kategórián belül, bátran ülünk bele bármelyikbe. Pont így működik a tudatalatti mintákkal való belső munka is. Ekképpen haladunk archetípusról archetípusra, és egyre nagyobb rutint szerzünk felismerésükben, és a rajtuk történő valódi túllépésben, integrálásukban.”

– Bábity Richárd

X