Spirituális Ismeretek: Az önismereten alapulnak

A nem jól értelmezett, nem helyén kezelt spirituális tanítások spirituális hitrendszerekké válhatnak, melyek nem segítenek, sokkal inkább korlátoznak a kiteljesedésben.
Nem a tanításokkal van a gond, hanem a hiányos önismeretből fakadó félreértésekkel.

Mondhatom-e, hogy fölötte állok valaminek, amiben még nem teljesedtem ki?
Hogyan haladhatom meg gyarlóságaimat, amíg nem ismertem meg őket, félelmeimet, amíg nem mertem szembenézni velük, egómat, amíg nem tudok kiállni a rám bízott ügyekért, nemiségemet, amíg férfiként, nőként nem teljesedtem ki? Hogyan haladhatom meg halandó emberi mivoltomat, amíg nem működtetem magas szinten az energiáimat?

Mindaddig, amíg nem tudok valamit magas szinten élni, addig tévesen hiszem azt, hogy túl vagyok rajta, hisz “a semmi fölött vélem magamat.” (S.L.)

Hogyan haladhatnék meg valamit, aminek sosem voltam igazán birtokában?

Amíg ashramokba, lemondásokba, spirituális igazságokba menekülök a meg nem valósított vágyaimból eredő frusztrációim elől, addig nem tudok ténylegesen kiszabadulni a körforgásból.
(Bár hozzá kell tennem ezek is kihagyhatatlan stációk, különösen azoknak az embereknek, akik az anyag illúziójában tévedtek mélyre.)

Spirituális hitrendszerré válhat az is, hogy csak egyedül, önmagamban lelhetek rá a boldogságra. Vannak életszakaszok, ahol fontos ezt élni, tapasztalni, de van, amikor ez a hitrendszerünk válik akadályává, hogy találkozzunk, összekapcsolódjunk, vagy igazán mély egyesülést éljünk át a mellénk rendelt isteni párunkkal.

Mindannyian lélektervvel érkezünk, olyan elhívással, olyan küldetéssel, olyan céllal, mely külső is belső is egyszerre. Amíg megvalósítunk valamit az anyag síkján, a lelkünkben egy alkímiai folyamat megy végbe. Emberólomból emberarannyá válunk (ahogy Szepes Mária mondta). De emberi utunk, ami egyben a lélektervünk vágyakkal (is) van kikövezve, melyek vezetnek, irányítanak bennünket. Ha ezeket elkezdjük meghaladni, mert a spirituális tanításokban azt hallottuk, akkor egyrészt: nem fog sikerülni, cserébe viszont felépítünk egy spirituális egót, amely valójában meghasonlott valódi isteni természetével, elveszítjük önazonosságunkat, és valahol mélyen sejtjük (jó esetben), hogy valami mégsem jó, valami mégsem teljes…tehát még jobban igyekszünk küzdeni az ellen, amit valójában mi magunk helyeztünk sorsunk útjába.
Hálistennek az univerzum nem nézi ezt teljesen tétlenül, hanem újra és újra korrigálja, újra és újra elénk teszi az útkereszteződéseket, amelyeknél szabad akaratunkból dönthetünk, hogy tovább rohanunk hamis énünk káprázatában, vagy találkozunk valódi önmagunkkal. Felvállaljuk isteni, halhatatlan természetünket, és elismerjük halandó természetünket is, úgy, ahogy éppen van, ott, ahol éppen tart, és elkezdünk végre integráltan, ÖNazonosan lépkedni azon az úton, ami valóban a miénk.

Botos Orsolya

X