Tündérek mágikus üzenete vasárnapra: Segítői Tanácsok A mostani helyzetre!

Húzz a lapok közül és kiderül Tündérek mit tanácsolnak Neked!

Első lap: Hagyd hogy a helyzet természetes módon bontakozzon ki!

A Tündérek meghallották a szerelmi életeddel kapcsolatos imáidat. Most rajtad a sor, hogy hagyd megnyilvánulni a segítségüket: ne állj az útjukba! Mások vagy a külső körülmények irányításának megkísérlésével csak frusztrált leszel, és lassítod meghallgatásra talált imád eredményét. Sokszor előfordul az életben, hogy át kell venned az irányítást, de most nem ez a helyzet.

Természetesen rendjén van, ha tudod, mi az, amit jobban szeretnél, vizualizálsz, és vannak céljaid. Határozottan kérd az angyaloktól azt, amire vágysz! Ez a lap azonban arra emlékeztet, hogy imádra esetleg más válasz érkezik, mint amire számítasz. Légy nyitott minden lehetőségre, és bízz Isten végtelen bölcsességében és könyörületes szeretetében.
Az irányítási problémák azokon a félelmeken alapulnak, hogy mások (Istent is beleértve) nem felelnek majd meg az elvárásaidnak. Ezt „vázlatírásnak” is nevezik, amikor átadsz az univerzumnak egy forgatókönyvet, hogy hogyan történjenek a dolgok, és hogyan viselkedjenek az emberek. A vázlatírás miatt esetleg elkerüli a figyelmedet, hogy imáidra máshogy, akár megfelelőbb módon is érkezhetnek válaszok.

Tehát kérlek, hívd segítségül a szerelem angyalait, hogy erősítsék a bizalmadat, s így kiélvezhesd azokat a kreatív módokat, ahogyan az igaz szerelem elérkezik hozzád.

Középső lap: Kérd mások támogatását és segítségét

A Tündérek más embereken keresztül segítenek neked, amennyire ezt megengeded.

Ez a lap azt jelzi, hogy készségesebben kell útmutatást kérned, különösen a szerelmi életeddel összefüggésben.
Például beszélj az érzéseidről, a reményeidről és az álmaidról, majd hagyd, hogy mások segítsenek.
Talán támogatást ajánlanak, de az is lehet, hogy ismernek maguk körül valakit, aki ideális lehet számodra.

Ez a lap azt jelzi, hogy javadra válna, ha lehetséges, minőségi időt töltenél a barátaiddal.
Amennyiben jelenleg kapcsolatban élsz, megújítja az életerődet, ha rendszeresen kirándulsz jó barátaiddal.
Amennyiben pedig egyedülálló vagy, akkor viszont kimozdít és friss energiával tölt föl, ha időt töltesz ezekkel a különleges emberekkel.
Az is lehetséges, hogy a jövőben a barátaid bemutatnak egy csodálatos embernek.

Harmadik lap: Adj esélyt a kapcsolatodnak!

A Tündérek úgy látják, hogy érdemes erőfeszítéseket tenned a kapcsolatod érdekében.
Bár lehetnek problémák, ezek feldolgozhatók és gyógyíthatók. El kell kötelezned magad a kapcsolat mellett, a legnagyobb esélyt biztosítva a siker számára. Így legalább, ha esetleg véget vetsz a kapcsolatnak, tudni fogod, hogy mindent megtettél érte.
Azt is megérted majd, milyen szerepet játszottál a kapcsolat dinamikájában. Ily módon elkerülöd, hogy a jövőben hasonlóan fájdalmas helyzeteket vonzz.

Azért kaptad ezt a lapot, mert van remény a kapcsolatod számára. A szeretet még mindig él! Ilyenkor talán az a legjobb választás, ha felkeresel egy szakembert, aki beazonosíthatja a rosszul működő területeket, és mindkettőtöket egészségesebb irányba terelhet.

X