Jött az élet: tessék itt egy lehetőség, tessék itt vagyok, élj!
Te: nem érek rá, annyi dolgom van! A csekkek, a mosnivaló, a határidő…
Jött az élet: gyere, mutatok neked valami szépet, a világ gyönyörű, hatalmas hegyek vannak, végtelen tengerek, napfelkelte és erdők csendje! Gyere, megmutatom!
Te: nem érek rá, nem mehetek, éppen rengeteg tennivalóm van, talán majd később!
Jött az élet: megmutatom neked a szerelmet! Itt van, oda adom neked, a tied, nyújtsd ki érte a kezed!
Te: sajnálom, de nem lehet, félek tőle, nem lehet. Jó lesz itt nekem, magammal, nem lehetek éppen most szerelmes, talán majd máskor!
Jött az élet: játssz a gyerekeddel, mutasd meg neki milyen jó élni, milyen jó itt lenni!
Te: dolgoznom kell, pénzt keresni, sok pénz kell, nincs időm.
Jött az élet: legyél végre boldog, legyél végre szabad, élj végre jól, tied vagyok, neked adom magam, csak menjél végre és csináld azt amit szeretsz!
Te: annyi a baj, a gond, a keserűség. Hogy lehetnék boldog? Hogy lehetnék szabad? Mert gyermekkoromban, mert az anyám, mert a főnököm, mert a volt párom, mert a múltam, mert amit nem lehetett, mert, mert, mert….
Jött a halál: menni kell.
(Lőrinczi Emese)
Megerősítés: Más idők voltak nagymama…
– A nagyapád, egy cukorkával kérte meg a kezemet. Nem volt semmink. Féltérdre ereszkedett, és azt mondta nekem: “Nekem, most semmim sincs, csak egy szem cukorka, de ha akarod, együtt felépíthetjük az egészet.”
– És te?
– Kibontottam a cukrot, kettéosztottam és megettük. Attól a pillanattól kezdve mindent megosztottunk. Elestünk, felálltunk és építettünk. Együtt. Átéltünk nehéz pillanatokat, sok-sok fáradtságot, de mindig ott voltunk egymásnak.
– Más idők voltak, nagymama.
– Az idő nem változtatja meg azt, ahogyan szeretünk. Ami megváltozott, az az, hogy már nincsenek követendő szép példák.
Most mindentől félnek. Azért nem házasodnak meg, mert félnek, hogy nem tudnak építkezni. Amint összevesznek, elhagyják egymást, mert azt hiszik, hogy találnak egy jobbat. Mindig a tökéletességet keresik, mintha az létezne. Hiányzik az apró dolgokban rejlő boldogság.
Csinálnak egy jó nagy show-t, több ezret érő gyűrűket vesznek, csinálnak egy csicsás videót a lánykérésről, aztán hagyják elillanni a pillanatot. Az az intim dolog, ami csak két emberre kéne, hogy tartozzon; mindenkivel meg lesz osztva.
Ez az, ami hiányzik nekik. A bátorság, hogy úgy éljék az életet és a szeretetet, amilyenek, és nem úgy, ahogyan azt elképzelik. Csak ők, ketten!
Egy cukorka és hetvenegy együtt töltött év.
(Eduardo Lopez) – Életfestők