2021-12-02

A beavatás beavatása: Kiemelkedés és szintrelépés pillanata!

Ez még csak közeledik, de fel kell készülni rá, hogy ki tudd hozni belőle a legtöbbet.

A Nap-Merkúr következő együttállása április 19-én nem akárhol történik, mint a Felfelé Úszó Halak fonalánál.

Ez a kiemelkedés, a szintlépés pillanata. A megváltás maga. Megváltás minden szenvedéstől. És az ebből elindulás egy már teljesen más síkon. Erre vártunk. Hiszen amikor a Nap ér ide, akkor van meg az igazi kiemelkedés. Ezt már januárban megtette Mars és a héten (április 14-én) megteszi Vénusz is, ami szintén egy nagyon-nagyon fontos nap, de amikor a Nap ér ide, a központi csillag, az életet adó fény, akkor történik igazán. És ő most Merkúrral, a titok tudójával együttállva teszi mindezt kvadrátban a fény csillagképében álló Plútóval. Ez egy olyan energia, amire fel kell készülni. Legalábbis érdemes, mert semmit sem kell, de mindenképpen javaslom, mert ez vissza nem térő alkalom. Nemcsak maga a Felfelé Úszó Halak energiája, hanem hozzá a Nyilas célra tartó kezénél járó Plútó energiája.
A Nap-Merkúr együttállás maga egy beavatás, és ebből is egész sok van egy évben, nyilván azért mert ennek is fontos üzenete van amit észre kell vennünk. Ilyenkor mindig a hétköznapi tudatosságod egy újabb szintjére lépsz. Ez pedig a gondolataid, szavaid teremtő erejének tudatossága. Illetve ekkor mindig egy lépéssel közelebb kerülsz fény önmagadhoz is. Érdemes odafigyelni ezekre az együttállásokra. Ennek most nagyon nagy ereje lesz. Amit most fontosnak tartok erről megemlíteni, hogy a Nap-Merkúr együttállás a 2-es házban lesz a 12-es házban álló Plútóval kvadrátban. A 2-es ház a fizikai sík teremtésének háza, a 12-es a mennyei birodalom. A kvadrát a teremtő fényszög. Érzed mi születik? Globálisan mindenki számára? Mi történik a Felfelé Úszó Halak és a Nyilas íjat ellövő kezét összefogva a mennyei és fizikai birodalmakat összekötve? Ugye nem is kell kimondanom, mert tudod. Egy új fénnyel telített élet. Amit TE alkotsz. Te, önmagdnak. Honnan? Bentről, a belső kozmikus erődből. Ez történik globálisan. Már nem egyszer említettem, hogy új fizikai sík van születőben, amin maga Vénusz is dolgozik. Jövünk, emelkedünk ki a fénytelenből, az élettelenből, amit szintén mi teremtettünk magunknak a sok pazarlással, esztelenséggel, kapzsisággal, egoval. Ezért lettünk bezárva, hogy észrevegyük, hogy megtettük, hogy ami felé haladunk az élettelen. Te is érted, látod már?

Vagyis mit tudsz tenni? Nap-Merkúr jelenleg még a Visszaúszó Halak fonalában jár. Még most van időd arra, hogy valóban átgondold miről szólt ez az elmúlt év. Vagy akár eddigi életed. Mi az ami életképes benne és mi az ami nem. Az elmúlt egy év gyönyörűen megmutatta mindenkinek. Pont az történt veled aminek kellett. De neked kell észre venned a benne lévő üzeneteket. Ez itt most saját múltbeli életednek végső leszámolása a valódi rajt előtt. Minden és mindenki (bolygók) készek arra, hogy új szintre emeljék életed. De neked kell meglépni. Gondold át még egyszer, tekints vissza, rendezz, ha kell vonulj vissza néhány napra, légy önmagadban, önmagadnak, add meg ezt magadnak. Dolgozz belül, hogy meglegyen a lezárás, ami megadja a lehetőségét a szintlépésnek. Ha tudod, hogy ez a te privát életedben melyik területekre esik és melyik születési bolygót, tengelyt érinti…

Akkora hatalmas erő és lehetőség van a kezedben, mindent megkapsz hozzá az égiektől, de csak te tudod meglépni. Használd ki. Hidd el megéri. Olyan csoda vár ránk ezután, amit senki nem tud szavakkal kifejezni, de tudom, hogy van. 
Tóth Gabriella Csillagtenger

error: Védett tartalom!