2020-09-30

Január 10. péntek, Telihold: Vajon tehetek arról, ami velem történik?

Életem legnehezebb pillanataiban megesett, hogy arra gondoltam, engem bizony elfelejtett az Isten, különben nem hagyná, hogy ennyi bánat érjen…

Kicsinek és elhagyatottnak éreztem magam, akár egy porszem, aki magában lebeg a világegyetemben. A könnyek nem segítettek, s csak még jobban fojtogatta a torkomat a képzeletbeli vasmarok, amely nem akart kegyelmezni nekem.
Magamban kerestem a hibát.

Vajon én tehetek arról, ami velem történt?
Rosszat tettem, és ez a büntetésem?
Gyenge volt a hitem?


Hirtelen újra kisgyermekké váltam, aki éjszakánként csak akkor tudott elaludni, ha lámpások gyúltak a sötétben.
Fénylő, szikrázó aranyfénnyel ragyogó lámpások, amelyek mögött másoknak talán láthatatlan, de számomra nagyon is valóságosan angyalok álltak. Angyalok, akik csak arra vártak, hogy szólítsam őket és a segítségüket kérjem. Bizony, rengetegen voltak…
S amikor úgy tűnt, hűvös szellő lebbentette meg a függönyt, és simította végig esőillatú kezével az arcomat, az ő volt.
Az őrangyalom. Neki köszönhettem minden édes álmomat, és a kalandos utazásaimat, amelyek nem evilági tájakra vezettek. Ő volt velem minden alkalommal, amikor egyik pillanatról a másikra nyugalom szállt meg. Az ő szeretete érintette meg a szívem, és az ő hangja nyugtatta meg háborgó lelkem.

Ő tanított meg hinni és álmodozni, szeretni és észrevenni az élet szépségeit, amelyek mellett naponta elmegyünk.
Ma már pontosan tudom, hogy amikor a “semmiből” választ kapok, ő üzen nekem. Egy rádióban elhangzott kósza dallal, egy könyvvel, az új ismerőseim leveleivel, egy-egy elejtett félmondattal, a vibrálni kezdő lámpával, vagy egy véletlenül megismert lehetőséggel.
Ha tehát simogatónak érzitek a napsugarak melegét, vagy jókedvűek lesztek a virágok mézédes illatától, ha a zabolátlan viharok misztikus fénye különös hangulatot ébreszt bennetek, vagy egyszerűen csak rájuk gondolva könnybe lábad a szemetek, biztosak lehettek benne, hogy az ő közelségüket érzitek…
Ha rám hallgattok, sosem engeditek el a kezüket.

Szerző: ismeretlen

X