2020-09-29

Mágikus unikornis üzenete: Csodatétel

Krisztus veled van, s rövidesen csodát tesz azzal a helyzettel kapcsolatban, amelyre rákérdeztél Isten fényét árasztja rád és szeretteidre, valamennyien biztonságban vagytok, védelem alatt álltok tehát.

Ne töprengj az elkövetkezőkön, mert mindent Isten végtelen bölcsessége diktál majd Krisztus közreműködésével.

Jézus átadja neked rendíthetetlen hitét a Mindenható hatalmában, hogy eltöltsön bizalommal és reménységgel. Arra emlékeztet, hogy aki hisz, annak számára semmi sem lehetetlen, és hogy te (akárcsak bármely földi halandó) rászolgáltál az Ég támogatására, szeretetére és figyelmére. Nem muszáj tökéletesnek lenned ahhoz, hogy magadénak tudd Krisztus segítségét.

Legyél nyitott, amikor ez a segítség rendhagyó, csodálatos módon jelentkezik az életedben. Érezd át, hogy megérdemled az Ég ajándékát. Végső soron a csoda nem csupán beléd önt lelket, de mások hitét is erősíti.

Megerősítés: Békesség

A Szentlélek leszállt rád és arra a helyzetre, amely felől érdeklődsz. Lépj kapcsolatba ezzel az isteni energiával, táplálkozz a szíved mélyén rejlő békéből. Ez a fajta derű úgy csillog, akár egy ékkő a sziklatömb anyagában. Meglehet, mélyre kell ásnod magadban, hogy rátalálj. Mindehhez csöndes, magányos elmélkedésre lesz szükséged.

Legyél biztos abban, hogy a Szentlélek békéje áthatja a kérdéses helyzetet, és megnyitja valamennyi érintett szívét. Ez a béke együttérzést ébreszt, s így mindenki megérti a másik szempontjait. Az ennek nyomán születő megbocsátás megnyitja és elegyengeti a béke felé vezető ösvényt.

Engedd, hogy a Szentlélek megolvassza a harag és félelem jegét, s az isteni szeretet melengető sugarát árassza rád és a jelen körülményekre. Bízz abban, hogy ezek a sugarak mélyre hatolnak….

X