2024-04-22

Napi Tarot üzenete szombat hajnalra: Hosszúszárnyú bálna lapja, áldása.

A zene létszükséglet a gyógyulásához, illetve jólétéhez: énekeljen, hallgasson zenét vagy játsszon valamilyen hangszeren.

Éneklés, légzőmunka, gyógyítás hanggal, érzékenység, alkímia, ősi bölcsesség, kreativitás; belső mélység, bepillantás, gyógyulás, elengedés, gyámság.

Amikor egy sámán meg akarta tudni, hogy mi a baja a betegnek, akkor azt kérdezte tőle, mióta nem énekelt. Ha az illető azt válaszolta, hogy már régóta nem, akkor a sámán – egyéb gyógymódok mellett – mindenképpen azt ajánlotta neki, hogy énekeljen.

Az éneklés során ugyanis olyan dolgok történnek, amelyek nagyban hozzájárulnak a gyógyuláshoz: a légzés teljessége és ritmusa, a száj és állkapocs kinyitása és a lélek teljes, kreatív kitárulkozása. A hangszerjáték szintén alkalmas arra, hogy eljusson olyan mélységekbe, ahonnan kikívánkozik valamilyen érzés. Ha teljes odafigyeléssel meghallgatja valamelyik kedvenc dallamát, már azzal is nagy lépést tesz a gyógyulás felé.

A zene legyen olyan szerves része az életének, mint az étkezés vagy a lélegzetvétel. Nagyon egyszerű módszerrel legyőzheti az évek alatt felgyülemlett gátlásait, amelyek akadályozzák, hogy a zene segítségével fejezze ki magát. Énekeljen, dúdoljon valamit vagy játsszon valamilyen hangszeren! Vegyen néhány énekleckét, ezzel is oldja a gátlásait.

Engedje, hogy az önben lakozó csodagyerek segítsen önnek újra felfedezni a zenélés örömét. Vágjon bele, és játsszon!

Cápa!

Bízzon az ösztöneiben, ha meg kell ítélnie egy helyzetet.
Bizalom, titkok, védelem, tisztelet, túlélés, tekintély, fokuszálás, cselekvés, kiszámíthatatlanság, alakváltoztatás, magányosság, kitartás, tolakodás, istenség

Az ösztönénje a jeleket egyenesen a testéből az agyába küldi.

Az ösztöne az, amely megvédi, amely segíti az életben maradást, különösen abban az esetben, amikor életveszélyben van, és harcolni, menekülni vagy épp hogy némán lapítani kell. Az ösztönei megmondják, hogy melyik az az út, amely a fennmaradását biztosítja.

Az ösztönök sokkal előbbre valók, mint az értelem, azok kapcsolnak minket össze az állatvilággal. Az ösztönök vezérelte jelekbe vetett bizalom a gyermekkori élmények révén módosul és torzul.

Ha az embernek sokszor elmondják, hogy ne higgyen azoknak a jelzéseknek, amelyeket a teste küld önnek, vagy ha volt már igazi életveszélyben, és úgy érezte, hogy nincs menekvés, akkor ez a túlélési mechanizmus károsodik vagy akár teljesen el is tűnik.

A helyébe pedig általános félelem, szorongás lép már a legegyszerűbb helyzetekben is, illetve egy olyan pszichés bénultság jellemzi az embert, amely megakadályozza a szervezetet abban, hogy észlelje a jelzéseket, amelyek a környezetében lévő veszélyekre hívnák fel a figyelmét, Ez az érzékelési bénultság attól is megfosztja, hogy megtapasztalja a gyönyört.

Igyekezzen ráhangolódni a legbelsőbb érzéseire, ezt a legkönnyebben úgy érheti el, ha mélyeket lélegzik. Használja az összes érzékszervét. hogy megtudja, mit üzen önnek a szervezete, majd döntse el, hogy vajon kondicionált vagy ösztönös reakcióról van-e szó. Egy kis gyakorlással tökélyre fejlesztheti az érzékszerveit, és bátran hagyatkozhat a megérzéseire.