2023-09-22

Szeptember 23. péntek – Az őszi nap-éj egyenlőség kapujában.

Mit hoz az ősz számunkra?

Idén, 2022. szeptember 23-án, pénteken, reggel 07 óra 51 perckor van az Őszi nap-éj egyenlőség ideje, a csillagászati ősz kezdete!

Ekkor a nappal és az éjszaka mindenhol ugyanannyi ideig tart, ennek oka, hogy a Nap 90 fok magasan delel az Egyenlítő felett.

Régi szokások szerint ezen az éjszakán ünnepet ültek, méghozzá a Földanyáét, az aratást és az utána következő pihenést helyezve előtérbe.
Szeptember 23-át követően a Nap már a déli égbolton, vagyis az “alsó világban” folytatja útját, tehát a lélek mélységeit, a spiritualitásunk titkait világítja be.
Most van itt az ideje elindítani új dolgokat, amelyek elsősorban a belső, lelki, szellemi régióinkat fejleszti.

Eljött tehát az ideje a fokozottabb belső figyelemnek. Erről szól a következő három hónap. Most aratod le azokat dolgokat, melyeket valamikor elvetettél. Itt van most az ideje, hogy ezeket „rendbe tedd” és megteremtsd magadban a testi, lelki, szellemi harmóniát.
Milyen erőkkel lépünk be ezen a kozmikus kapun?

Napunk ekkor a Szűz csillagkép MÚLTAT rendező oldalán fog ragyogni, ezért is indul el ősszel: a rendrakás és rendezés ideje. Azaz eljön az aratás, learatni az eddigi teremtés eredményét. Az új magok elvétéséről is szól.

Az idei őszi nap-éj egyenlőségkor: Napunk egzakt pontosan a Merkúrral találkozva teszi meg az Őszi időszak nyitását. Ez az őszi időszakban a kommunikáció, a hit és a megértés idejét indítja be. KOMMUNIKÁCIÓT, a MEGÉRTÉSEK időszakát. Harsogni a Média, az Emberek … kérdés mit hallunk, és értünk meg belőle? Szóval a kommunikációs helyzetekben legyünk észnél, főleg amiatt is, mert a Merkúr most visszafele halad az égi pályán – ami a múltba kalandozik –, és hozza vissza azokat az eseményeket – úgy kicsiben és nagyban is – ahol nem lettek helyére téve a kommunikációs helyzetek.
A mostani ősz mottója lehetne – ahogy a régi emberek mondták – „Édes Fiam, indulatból ne szólj, a döntéseid előtt pedig aludj rá egyet-kettőt.”

A Napunk és a Merkúr mögött közvetlenül a Vénusz kapcsolódik a Merkúr és Nap randihoz, hogy a szív erejét mozgassa meg. … Ez a hétköznapokban azt jelenti, hogy most nagyon ott lesz, hogy a kommunikációkban érzékenyek lehetünk. …

Figyeljük meg, hogy mi az amit a „szívünkre veszünk”.
Az egyéni Életünkben és a Társadalomban is az emberi kapcsolataink kerülnek fókuszba, legyen az magán- vagy üzleti partner, éppen társadalmi kommunikáció.

Hogyan éljük meg az Élet kihívásait?
Mostanság ki fog derülni ki az, aki valóban mellettünk áll és támogat, és akire valóban támaszkodhatunk?

Ez a hármas: Nap, Merkúr, Vénusz – az idei ősszel komoly számvetésekkel szembesít, ami sorsfeladat, és életút szempontjából egy ajándék, égi adomány.

Az ősz üzenete: Most van idő az eddig megélt tapasztalataid összegzésére.
Ehhez nagy segítséget ad, hogy az Égbolt szemközti oldaláról a Jupiter figyeli ezt a találkozót a Halak csillagképből. S, ami: Világban felerősíti az IGAZSÁGKERESÉS erejét.
Ez az ősz sajnos, hozhat komoly feszültségeket is, hisz a Jupiter is éppen visszafele „kocog” az Égbolton, ami a MÚLTBAN LÉVŐ helyre nem tett, lezáratlan SÉRELMEKET és FÁJDALMAKAT „felkarcolhatja”.

Lehetnek olyan Élethelyzetek, ahol az Égiek elvágnak Utakat, Sorsokat.

Kedves Vándor! Az idei ősszel, légy abban tudatos, hogy a kommunikációs helyzetekben a szavak mögé nézz, és lásd meg a mozgatórugókat. Azt is, hogy a másik világa mire tanít, motivál, a “szíved”, lelked legyen a mérőeszköze, mozgatórugója.

Kívánom, működjön Benned ez az ősi bölcsesség. Esztergomi Gréta (forrás)

error: Védett tartalom!