A Skorpió mélyén haladva a Hold újabb teremtő mágia elindítását teszi lehetővé.
Hiszen két nappal azután, hogy a Nappal együtt állva Újholdként megszületik a Skorpió ollójában.
Már el is éri újra a Nyilas Al Nasi csillagát, hogy mindezt a bennünk megszülető új ént már tudatosan útjára is indíthassuk. Ráadásul mikor eléri az Al Nasi csillagot éppen a T
Teremtő szemét szimbolizáló helyen lesz az égbolton, vagyis valóban mintha a Teremtőhöz szólnál a mágia elindításának pillanatában. Mars emellett éppen az MC-n állva mutatja az utat a Nimród csillagaiban, Neptunusz pedig a DSC-n segít rárezegni valódi énedre, sőt Jupiter már direkt mozgásban egy kvadráttal kapcsolódik a Holdhoz, mintegy felvezetve a téli napfordulós energiát, ezáltal már most körvonalazódik az új istenember.
Érdemes ehhez felkelni és ebben a mágikus pillanatban elindítani a mágiát, melynek kezdési időpontja 2022. november 26-án 00:51, az irány észak. Igen, ez az éjszaka mélye, de most a Holddal teremtünk, ő pedig az éjszaka királynője, és éjszaka a lélek vezet. Ha nem tudsz felkelni ebben a késői órában, akkor várd meg a Holdkeltét, melynek ideje 2022. november 26. 9:45, ekkor keleti irányba fordulj a szertartáskor.
A mágiát aztán további 20 napig érdemes folytatni, a reggeli órákban, a legjobb a Napktelte pillanatában, de a Nap napi járásának csúcsáig, tehát délig megfelelő, az irány kelet.
A mágia utolsó napja december 17-e reggel.
Már most érdemes elkezdeni átgondolni, hogy mit teremtenél, de ezen teremtésed rólad szóljon, mindig magaddal kapcsolatosan teremts, a legjobb szándékod ellenére sem tudhatod mi a másiknak a legjobb.
Merj nagyot kérni, merd megvalósítani önmagadat.
Kívánok mindenkinek csodálatos és tudatos teremtést.
Tóth th Gabriella Csillagtenger