Tudom, hogy kevesebb időm van élni, mint amennyit eddig megéltem.
Úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki kapott egy doboz csokit.
Élvezi őket, és amikor látja, hogy kevés maradt, különleges ízvilággal kezdi enni. Nincs időm végtelen közjogi előadásokra, semmi sem fog változni. És nem kívánok vitatkozni olyan bolondokkal, akik nem koruk szerint viselkednek. És nincs időm az erő ellen harcolni. Nem veszek részt olyan találkozókon, ahol az egó felfújódik, és nem viselem el a manipulátorokat; emberek, akik megpróbálják becsmérelni a legtehetségesebbeket, hogy megszerezzék pozíciójukat. Túl kevés időm van a címek megbeszélésére – siet a lelkem.
Túl kevés édesség maradt az élet dobozában. Érdekelnek az emberek. Az emberek akik nevetnek a hibáikon, sikeresek, megértik a hivatásukat, és nem bújnak el a felelősség elől. Védik az emberi méltóságot, és az igazság, a tisztesség oldalán akarnak állni.
Ezért él az ember…
Olyan emberekkel akarom körülvenni magam, akik tudják hogyan kell megérinteni mások szívét. Akiknek sikerült a sors csapásain átemelkedni és megőrizni a lélek gyengédségét.
Igen, sietek azzal az intenzitással élni, amit csak az érettség adhat.
Megeszem az összes maradék édességet – finomabb lesz, mint amit már ettem.
Célom, hogy harmóniában érjek el a végére önmagammal, szeretteimmel és lelkiismeretemmel.
Azt hittem két életem van, de kiderült, hogy csak egy van, és azt méltósággal kellene élni.
Sir Anthony Hopkins
Megerősítés: Nemigen vesszük észre, de ha nem állunk ki magunkért, azzal nem óvjuk meg senki lelkét, csak az egójukat.
Sőt, a saját múltbeli szolgai mintáinkat óvjuk.
Amikor mi…a szeretteinkkel „törődve” nem hagyjuk kibontakozni azt a képességüket, hogy megfeleljenek a kihívásoknak és
jobb emberré válhassanak, egyáltalán nem viselkedünk szeretetteljesen. Jól látod. Egyáltalán nem viselkedünk szeretetteljesen. Valójában egyenesen önzőek vagyunk. Tolvajok vagyunk, s megfosztjuk a másikat a jogától, hogy az igazsággal a szükséges módon konfrontálódjon.
Nem tiszteljük a másik potenciálját, amikor hajbókolunk minden igénye előtt. Ha úgy kezeljük, mintha nem tudna megbirkózni a mi önazonos igazságunkkal, vagy nem tudná feldolgozni, hogy már nem függhet tőlünk, valójában tiszteletlenséget közvetítünk felé.
Nem hiszünk benne, hogy meg tud birkózni ezekkel a valóságokkal. Azzal, hogy megtagadjuk tőle a kihívásokat, gyermeki állapotban tartjuk őt, így meg is reked ezen a szinten.
Dr. Shefali