Mikor a bántásra nem bántással felelsz.
Mikor képes vagy higgadt maradni, pedig belül okádni tudnád a dühöt és a fájdalmat.
Mikor árt neked valaki, de te mindennek ellenére távol tudod tartani magadtól a gyűlölet érzését.
Mikor a jó tett iránti vágy, csak úgy megszületik benned, minden érdek nélkül.
Mikor képes vagy elfogadni az emberek tökéletlenségét, és minden hibájukkal együtt szeretni tudod őket, mert tudod te
legalább olyan tökéletlen és vétkes vagy mint ők.
És tudod mi tesz még naggyá? A szeretet és a másiknak adott időd, amit rá szánsz.
A számodra jelentéktelennek tűnő apró
gesztusok, melyek valaki másnak kincset érhetnek az adott pillanatban, hisz sosem tudhatod épp mit él át.
Mert nincs ezen a földön annyi pénz és olyan hatalom ami nagyobbá tehet, mint a benned rejlő emberi jóság és szeretet…
hát élj vele, használd fel, tégy jót, maradj ember!”
Attól, hogy valami nem időszerű még nem kevésbé igaz. Az, hogy itt és most nem megvalósítható a tér-idő dimenziójában még nem teszi illúzióvá.
Attól, hogy valami nem hozható le az anyag síkjára még lélek szinten nagyon is valós lehet.
Fontos figyelembe venni a lelkünket megérintő impulzusokat.
Az érzéseket, finom sugallatokat, megfoghatatlan üzeneteket, “véletlen” találkozásokat, előző életből jövő emlékeket.
És fontos azt is figyelembe venni, hogy itt most ebben a tér-időben van-e és mi a dolgunk vele.
Minél érzékenyebbé válunk, annál több lelkünket mélyen megérintő élményben lehet részünk, annál több sorsszerű lélektalálkozást, múltból visszatérő emléket, helyet ismerünk fel, annál tisztábban érzékeljük a sokak által csupán felszínesen élt élet mélyebb lélekszövetét. Annál tisztább, mélyebb lélektalálkozásaink lesznek, annál többször tapasztaljuk a szinkronicitást, a telepátiát, a megérzéseink pontos visszaigazolódását.
És mindezt hajlamosak lehetünk túlmisztifikálni. Idővel azonban felismerjük, hogy amit egyre tisztábban érzékelünk az egy olyan valóság, ami eddig is része volt az életünknek, és mások életében is ugyanúgy jelen van, csak nem tudatosak rá, mert a legtöbben csak a felszínt érzékelik a világból, ahogy korábban mi is így voltunk ezzel.
Az az igazság, hogy a különleges, misztikus élményeink csak az elménk számára misztikusak.
A lelkünk számára mindez természetes.
Ha találkozom valakivel, akit úgy érzem, hogy ezer éve ismerek, az valószínűleg úgy is van. Ha valakit csak távolról ismerek, de még sosem találkoztunk, mégis úgy érzem, hogy már nagyon sokszor találkoztunk….Nagy eséllyel úgy is lehet… Ha megmagyarázhatatlan módon vonzódom egy távoli országhoz, lehet, hogy már éltem ott.
Azzal érdemes viszont vigyáznunk, hogy az elménk milyent történetet, milyen elképzelést sző a lélekből jövő érzések köré. És figyelni arra, hogy mi az, ami itt és most valóban időszerű.
Nem biztos, hogy azért törnek elő belőlem ezek a misztikusan intenzív érzések, valamivel vagy valakivel kapcsolatban, mert mélyebb sorsom van vele. Lehetséges, hogy így van. És lehetséges az is, hogy nem úgy van vele dolgom, mint ahogy a kondicionált elmém el bírja képzelni.
De az, hogy nem úgy van vele dolgom, mint ahogy elképzeltem, még nem jelenti azt, hogy a vele kapcsolatos érzéseim illúziók.
Eleve az életnek nem biztos, hogy úgy kell lezajlania, ahogyan a tanult mintáim által elvárom tőle.
A találkozásaimnak nem biztos, hogy azért kell megtörténniük, amit a filmekben láttam, amit otthonról megtanultam, amit a környezetem elvár, vagy, amit a bennem lévő hiány követel.
Lehet, hogy valami egészen másról szól az életem, mint amit gondoltam róla.
Lehet, hogy valami egészen más az időszerű nekem,
egészen más okkal érkeznek a tapasztalások az életembe, mint amit belemagyarázok a történeteimbe.
Egy biztos a magasabb Rendező nem tartogat számunkra kevésbé zseniális élettervet, mint amit az elménk szánna nekünk.
Az élet gyönyörűséges misztériumok végnélküli táncává válhat számunkra, ha nem akarjuk beletuszakolni egy általunk elképzelt keretrendszerbe.
Botos Orsolya