Most érzelmileg váratlan sorsdöntő lépésre szánhatod el magadat.
A 11-es mindig valami váratlan, hirtelen eseményt jelöl, s meghatározza az érzelmeinket, ezért kihat a párkapcsolati kérdésekre is.
Megerősítő áldás:
Megjátsszuk a bátrat, az őszintét, a kitartót, és megjátsszuk az okosat, sőt a gazdagot is.
Megjátsszuk a Férfit, a Nőt, a hűséges Hitvest, az odaadó Szeretőt, a gondos Családfőt, és a szerető Családanyát. Eljátsszuk a jónak hitt szerepet. Kijátsszuk a világot kedvünk szerint.
Mert hiszünk a hivatalos ideáloknak, a ránk kényszerített elvárásoknak, és elhisszük, hogy rosszak vagyunk. Inkább hazudunk tökéletest, minthogy szembe merjünk nézni hibáinkkal és vállaljuk önmagunk. Félünk az elutasítástól, félünk a kudarctól, félünk önmagunktól, gyávák vagyunk. Ezért inkább eljátsszuk azt a szerepet, amiről úgy gondoljuk, a környezetünk elvárja tőlünk, belebújunk sikerjelmezekbe, amihez automatikusan jár a tisztelet-szeretet-csodálat mindentől megvédő sikerpáncélja is. Aztán csodálkozunk, ha kiborulunk, állandóan feszültek és idegesek vagyunk, szorongunk és félünk, inni kezdünk vagy gyógyszereket szedünk, impotenssé válunk, vagy nem tudunk gyereket szülni. Marhára nem érezzük jól magunk a saját bőrünkben. Pedig csak le kellene ülnünk egy fotelba és elgondolkozni.
Tudunk a lelkünkből kifejeződni vágyó Szerelem okán szeretni, pusztán a szerelem kedvéért? Vagy átadjuk az egónak, aki rögtön a saját hiányaiból fakadó tervei megvalósításának szolgálatába állítja?
Miért akarunk megtervezni egy olyan megfoghatatlan érzést, mint a Szerelem?
Miért akarjuk skatulyába zárni?
“A kezdeti szívből jövő, tiszta érzelem hamar a jövőt megcélzó tranzakcióvá válik.” (Dr. Shefali)
Ha nem engedjük meg neki, hogy áramoljon szabadon, hogy oda vigyen, ahova vinni akar.
Mert pontosan tudni véljük (a társadalmi beidegződéseink alapján), hogy hogyan kell alakulnia, mi a célja, és hogy mi tesz neki jót.
Holott, ha végignézünk akár a szűkebb, akár a tágabb környezetünkön beláthatnánk, hogy társadalmilag mennyire nem vagyunk mesterei még ennek a titokzatos erőnek.
A legcsodálatosabb állapotból, abból az ajándékból, amit Szerelemnek nevezünk, könnyen szenvedést kreálunk, mert nem hajlandó úgy viselkedni, ahogyan elvárnánk tőle.
Hálásak lehetnénk puszta létezése miatt, minden gyönyörteli pillanatáért, de mi be akarjuk biztosítani magunkat általa. Tele akarjuk tömni vele mindkét zsebünket.
Nem elégszünk meg azzal, amit ad, hanem még többet akarunk. És azt képzeljük, hogy ha az általunk elképzelt következő lépés nem történik meg, akkor veszteség ért bennünket. Nem látjuk, hogy mi mindent adott… Azt látjuk, hogy mi mindent nem…
A Szerelem megfoghatatlan, szabad, zabolátlan Erő, melyet magunkban hordozunk. Minden sejtünk szerelmes. Ez az alap állapotunk.
Amikor nem állunk az útjába: felébred és elárasztja lényünk.
Mindaz, amiről elhittük, hogy szükségünk van hozzá csupán Tükör, amiben megláthatjuk szerelmes lényünk szabad áramlását.
Kívülről nem elvehető, csak önmagunkban tudunk gátat szabni neki.
Csak önmagunkban tudjuk éltetni.
Bennünk tud kivirágozni.
Botos Orsolya