Nem bírod a túl szűk melltartót, az erőltetett vacsorákat a sógornővel, aki ellenőrzi a port a sarkokban, a magassarkút a macskaköveken és a körülményes mosolyokat.
Ötven évesen már nem akarsz bizonygatni.
Az vagy, aki vagy, azok a dolgok, amelyeket megtettél, és azok, amiket még meg akarsz tenni.
Ha másoknak tetszik rendben van.
Egyèbkènt teljesen ugyanaz.
Ötven évesen teljesen mindegy, hogy van-e gyereke vagy sem.
Úgyis anya leszel: az anyádé, az apádé, egy magára hagyott nagynénédé, a kutyádé vagy egy kóbor macskáé, akit az utcán szedtél fel.
És ha mindez nincs, akkor önmagad anyja leszel.
Mert az évek során megtanultad vigyázni egy testre, amit végre megszeretsz, és csak mások szemében válik egyre tökéletlenebbé.
Kit érdekel, ha a gardrób fele rossz méretű.
Az a fontos, hogy felkeléskor ne recsegjen túl sokat a hátad, hogy ha megérinted a melleidet, ne érezd a csomókat, és végre másoknak okozzon gondot a menstruáció.
Ötven évesen szabadságot akarsz.
Szabad nemet mondani, szabad egész vasárnap pizsamában maradni, szabadon érezni magad szépnek és nem mások számára.
Szabadon egyedül jársz: akik szeretnek téged, lépést tartanak veled, màsokkal nem törődsz.
Szabadon énekelhetsz hangosan az autódban még akkor is, ha az emberek csúnyán néznek rád a közlekedési lámpánál.
Olyan álmaid lesznek, mint húsz évesen.
És most, amikor fele életed nagy falatokban és sietségben megetted, megtalálod a vágyat, hogy lassan megkóstold a napok összes cukrát és sóját, ami előtted áll.”
(Irén Renei)
Forrás: Legszebb idézetek gyűjteménye
Mi jellemzi az érzelmileg elérhetetlen embert? Négy pontos leírás:
1. Felszínesség:
Rossz hallgatóság, látszólag jelen van, de nem figyel. Nincsenek valódi beszélgetések, nem kapcsolódhatsz hozzá lelki síkon, elmerülni mélyebb, nehezebb témákban kellemetlen és zavaró számára. Azokat sok esetben elvicceli, elbagatellizálja.
2. Érzelmi távolságtartás:
Amit az emberi kapcsolatokról véleményez, két szóban megfogalmazható: kötődni veszélyes. Megpihen egy limitált időre, még élvezi is a párkapcsolat előnyeit, a gondoskodást, a törődést, az érzelembőséget, és azt, hogy nem a semmi ágán himbálózik, ideiglenesen van hova fizikailag hazatérnie. De a szívében valójában soha nem érkezik haza senkihez.
3. Kapcsolatok megszakítása:
Könnyebb levegőnek néznie a másik embert, és magyarázat nélkül hirtelen eltűnni az életéből, mint éretten felvállalni az elutasítást és beszélni problémáiról, legyen szó párkapcsolatról, baráti kapcsolatokról, vagy családi kötelékekről.
4. Bizalmatlanság:
Korábbi, múltban szerzett sérüléseinek feldolgozása nélkül ezt a viselkedésmintát viszi tovább, félve attól, hogy újabb sérülések érik. Csak félgőzzel van jelen kapcsolataiban, hogy bármikor kiszállhasson. Ott cirkulál bensőjében a félelem; félelem az egyedülléttől, félelem az esetleges sérülésektől, a megalázottságtól és szégyenérzettől. Félelem az öleléstől, az intimitástól. Nagyon szeretne már tartozni valakihez, induló kapcsolatokban hamar fellelkesül, tervezgeti a közös jövőt. Úgy tűnik, nagyon vágyik már egy szeretetteljes kapcsolatra, ezért érzelmileg hamar bevonja a másik embert, aki ragaszkodni kezd, szexuálisan és érzelmileg is elköteleződik. Fejében itt ezen a ponton bekapcsol a „pánikgomb”, ki kell vonódnia a kapcsolatból.
Akkor tudok valamibe beleereszkedni igazán érzelmileg, ha azt érzem, a másik fél biztonsággal megtart. Másrészt mert eldöntöm, hogy kockáztatok, annak ellenére, hogy sérülni, vagy sérteni fogok. Mégis átengedem a társamat a bizalmatlanságom rétegjein, egészen közel engedem, hogy megismerje és megtanulja a sebezhető énemet. Az intimitás a bizalom folyománya. A fizikai közelségen túl mély, bensőséges érzelmi kapcsolódás.
Forrás Király Eszter
Megerősítés: Sokszor eszembe jut anyukám, a legváratlanabb pillanatokban kerül elém arca vagy egy mondata, nem ritkán a nevetése.
Én voltam az egyetlen, aki annyira meg tudta nevettetni, hogy mindent feledve, szívből kacagott. Bírta a humoromat, még ha néha csípős is.
Valahányszor felnézek az égre, vagy amikor repülök, a felhők közé képzelem és rámosolygok. Már több, mint 7 éve nincs velünk. Azaz másképpen van velünk, mert furcsamód nem érzem, hogy meghalt, hiszen ugyanúgy itt van, csak valahol bennem talált menedéket, meg húgomban és apuban is.
Furcsa dolog ez a halál. A test eltávozik, de a lélek mintha mégis itt maradna, az emlékekkel együtt. Ebből is látszik, hogy nem a test vagyunk, mégis a testi örömök, a külsőségek nagyobb előnyt élveznek a mai világban, mint lelkünk építése, szépítése.
Néha anyuval álmodom és szinte mindig együtt utazós álmok ezek. Nagyon szeretett volna világot látni, India és Spanyolország volt a vágya. Szerette a különleges kultúrákat, de csak a tévében nézte ezeket az útifilmeket. A lelke mélyén azért bízott benne, hogy egyszer talán eljut ezekre a helyekre. Még élt, amikor első indiai utunkra mentünk tesómmal és itta szavainkat, amikor meséltünk az ottani élményeinkről. Második indiai látogatásunkkor már érezhető volt, hogy hamarosan a túlvilágra költözik. Bár testben még tartotta magát és reménykedtünk, de amikor megtudtuk, hogy az az évi út programjában Varanasi is szerepel, azonnal tudtuk hugival, hogy mennünk kell. Ott ugyanis láthatunk halottégetést és ez az elengedésünk fontos állomása lehet, megbékélés az elmúlással. Nagyon izgultam, hogy milyen élmény lesz, de nem volt annyira sokkoló, mint amilyenre számítottam. Ott az ember meglátja, mennyire felesleges dolgoknak adunk teret az életünkben és mennyi időt elpocsékolunk jelentéktelen dolgokra, míg végül test és emlékek nélkül távozunk. A lélek kiröppen, s új ruhát kap. Amilyet érdemel karmája alapján. Azóta picit jobban figyelek arra, mit hogyan teszek és ha hibáztam (mert sokszor van ilyen), szembenézek a következményekkel, még ha fáj is. Sosem felejtem, ahogy anyu utolsó napjaiban felváltva ültünk ágya szélén és elmondtunk mindent, amit fontosnak tartottunk még, s többször is bocsánatot kértünk tőle. Szép és erős pillanatok voltak ezek. Bízom benne, hogy ért ez akkor valamit. Neki, nem magam miatt.
Olyan fontos volna, hogy őszinték és nyíltak merjünk lenni, elsősorban önmagunkkal, s ez hozza magával a másokhoz való jó viszonyulásunkat is.
Múltkor munka közben elindult egy versike a fejemben.
Kuncsaftomtól kértem egy kis türelmet, míg leírom, hogy ne vesszen el, s később folytattam. Ez lett belőle:
Szia anyukám, hogy vagy odafönn?
Amikor a hideg télen ott rád köszönt?
Van-e arra rőzse, mivel tüzet gyújthatnál?
Elmerengsz-e rajta, hogyan láthatnál?
Nekem bizony minden napom veled telik el,
Sokat gondolok rád szeretettel.
Látom, ahogy mosolyogsz, szemed engem néz,
Minden perc e földi létben nélküled nehéz.
Néha eljössz álmomban, s együtt utazunk,
Legtöbbször csendben, egymáshoz nincs szavunk.
Kalandozunk a világban, bátran kettecskén,
Szívünk beszél egymáshoz, összebújva csendeskén.
Valahányszor felnézek az égre, s elmerengek én,
Ott látlak téged is a felhők tetején.
Érzem, hogy itt vagy, figyelsz még rám,
S olyankor minden búm is messze száll.
Szia anyukám, ugye ott vagy, odafönn?
S hallod, mikor azt mondom, nagyon köszönöm?
Sóhajom az égig száll, szívedhez repül,
Tudom, ilyenkor minden a helyére kerül.
Molnár Regina