2020-09-21

A ’Nagy Bumm’ Teliholdja – 2020. január 10.: Sorsunk felvállalása

Már nagyon dagad a Hold, közeledik a kiteljesedéshez, hogy ezzel felvezesse a Nagy Bumm elérkezését, a várva várt Szaturnusz-Plútó találkozót.

Hatalmas energiák vannak mozgásban, nagyon sok minden változik, mind egyénileg, mind rendszerszinten. A legfontosabb azonban az egyéni felkészülés, a megértés, mert az határozza meg a környezetben való változásokat is.

A Telihold minden alkalommal nagy energia, mert ilyenkor Holdanyó teljes arcát mutatja, a lélek teljesen kitárul. Ebben a Teliholdban azonban benne van Merkúr is, aki szinte a Telihold egzakt idejével egyidőben áll együtt a Nappal, hogy majd innen továbbhaladva alakuljon ki az igen ritka és kivételes Nap-Merkúr-Szaturnusz-Plútó együttállás január 12-13-án. Tehát a két nagymester, Szaturnusz és Plútó energiája is érződik már ebben a Teliholdban, hiszen csak két fok távolságra vannak. Sőt, Jupiter energiája is belekerül ebbe a Teliholdba, mert a Hold mielőtt megérkezik szembe a Nappal a Telihold állapotába, együtt áll a Felszálló Holdcsomóponttal 9-én este, ezzel szembekerül Jupiterrel, aki még mindig 1 fokos orbiszon belül áll a Leszállóval, vagyis a Hold belehozza őt is. Ha így nézem, minimum 5 de Jupitert beleszámolva 6 bolygó van ebben a Teliholdban. Láttatok már ilyet? Éreztetek már ilyet? És mindez az Ikrek-Nyilas tengelyen, amiben a Déli Korona energiája is benne van Jupiter által.

Mi ez ha nem isteni elrendezés, égi akarat, amihez a vezérlő elv a Magyar Szent Korona szellemisége, ereje, tudása? Ebben a Teliholdban benne van 2019. és 2020. teljes üzenete. A rendszer és szellemiségváltás, az öntudatra ébredés, a hit, a belső varázserők ébredése, a mag ébredése. Megkapjuk a kozmosztól az energiát arra, hogy leomoljon aminek menni kell, hogy felépüljön az új, az életképes, hogy egy csapásra megváltozzon a rezgésszintünk, és emelkedjünk, szárnyaljunk felfelé, az isteni szintek felé. Ebben a Teliholdban megérezheted mindezt, csak nyisd ki a szíved, hallgass a lelkedre. Mivel a Hold még az Ikrek Castor lábánál áll kiteljesedéskor, megérthetjük halandóságunkat, a múlandóságunkat, ami szükséges ahhoz, hogy továbblépjünk az örök minőségek felé, és fel tudjuk vállalni magunkat és sorsunkat.

Tóth Gabriella Csillagtenger

X